Először is szeretnék köszönetet mondani annak a közel 20.000 embernek akik figyelemmel követik a közösségi oldalakon végzett online tevékenységem, híreimet és információimat. Köszönöm a sok megosztást és ajánlást, külön köszönet vendégeimnek az értékes Google értékelésekért, csillagokért, ezek így együtt rengeteget segítettek ahhoz hogy minél több helyen ismert legyen a név: „Lélekszerviz Veszprém”!
Mivel mindig érkeznek új emberek, új érdeklődők, megújult a honlap is ezért arra gondoltam itt az ideje, hogy itt is egy vélelmezhetően új közönségnek is kicsit többet meséljek a Lélekszerviz Veszprémről.
Miért is indultam el ezen az úton?
Vállalkozásom létrejöttét így utólag visszagondolva valójában a jó fajta kényszer szülte, ugyanis 50 évesen hirtelen munka nélkül találtam magam, munka nélkül viszont egy hosszabb közel 9 hónapos felmentési idő birtokában. Ekkor döntöttem el hogy a rám szakadt jótékony és fizetett szabadidőt hasznosan úgy tudom eltölteni ha új készségeket és képességeket sajátítok el. Olyan új és hasznos készségeket amelyekkel tudok másokon segíteni, hasznos lehetek és közben talán szerényen meg is élhetek belőle.
Mindez 2023 őszétől datálódik így elmondható, hogy a Lélekszerviz Veszprém ennek a közel 3 éves tanulási folyamatomnak a „gyermeke” amely azért jött létre, mert az álmom az volt hogy valami különlegeset alkothassak.
Olyan termékeket/szolgáltatásokat kínáljak, amelyek nemcsak praktikusak, hanem értéket is teremtenek a mindennapokban.
Mára elmondhatom, hogy ez egyfajta küldetésemmé vált!
Miben vagyok más mint a többi?
A Lélekszerviz Veszprém nem csupán egy egyszerű coaching- vagy masszázsszolgáltatás – ez egy élmény, egy belső utazás és egy új kezdet akar lenni és igazán megható mikor ezt nem csak én állítom hanem azok az emberek is akik időközben megtapasztalták az általam nyújtott szolgáltatások egyikét.
A filozófiám ennek jegyében az hogy minden ember egyedi, így a megoldásoknak is személyre szabottnak kell lenniük, egyáltalán nem hiszek a sablonos hozzáállásban, nem hiszek a tanácsokban vagy a felszínes megközelítésekben. Én kizárólag hozzád igazodva, a Te életed ritmusát, kihívásait és céljait figyelembe véve haladok veled egészen addig amíg szükségét érzed ennek a „kíséretnek” az „utadon”!
Hogy működik ez nálam?
- Egyéni és személyre szabott megközelítés:
Nálam nincs futószalag, nincs standard program, és nincs stopperóra. Minden coaching és masszázs kezelés kizárólag Rólad szól.
- Hitelesség és valódi tapasztalat:
Nem elméletekből dolgozom, hanem a valós életből merített megoldásokkal segítek Neked, miközben szabadidőmben folyamatosan képzem magam.
-Több mint egy szolgáltatás, szeretném ha ez idővel egy igazi közösséggé válna:
Azok akik hozzám jönnek, nem csak egy alkalmat kapnak, hanem egy támogató rendszert, amely hosszú távon, nyomon követve segíti a fejlődésüket.
-Teljes körű testi-lelki harmónia:
A coaching, a stresszkezelés és a masszázs egy komplex egységet alkot, amely segít abban, hogy ne csak átvészeld a hétköznapokat, hanem jól is érezd magad bennük.
-Őszinteség és mély kapcsolódás:
Nem csak "ledarálom" az üléseket. Itt valódi figyelmet, támogatást és megértést kapsz.
A Lélekszerviz Veszprémben a határozott célom nem az, hogy egy újabb szolgáltatást kínáljak a sok egyforma közt – hanem az, hogy egy olyan szakmailag alátámasztott és egyedi élményt nyújtsak, ami valódi változást hoz az életedbe!
Miért érdemes követni a közösségi oldalaimat?
Ha már itt vagy, biztosan érdekelnek a testi-lelki és szellemi változások, az önismeret, a stresszkezelés vagy épp a párkapcsolati kérdések. De lehet hogy „csak” fáj a hátad a vállad vagy csak éppen annyira feszült vagy hogy úgy érzed egy lazítómasszázs helyre tudna tenni!
De nálam ennél többet kapsz!
Mit találsz nálam?
-Gyakorlati, azonnal alkalmazható tippeket – önbizalom, stresszkezelés, párkapcsolati fejlődés és életmód témákban.
-Őszinte és tabudöntögető tartalmakat – mert a valódi változás mindig a szembenézéssel kezdődik.
- Kulisszatitkokat a Lélekszerviz Veszprémről – bepillantást nyerhetsz a coaching és a masszázs világába, és megismerheted, hogyan segíthet Neked ez a kombináció.
- Exkluzív ajánlatokat és kedvezményeket – amelyeket csak a követőim érhetnek el!
-Egy inspiráló közösséget – ahol nem vagy egyedül a kihívásaiddal, és ahol valódi támogatásra találhatsz.
- Interaktív tartalmakat – kérdezz, szólj hozzá, oszd meg a gondolataidat!
A Lélekszerviz Veszprém közösségi oldalain nemcsak nézelődő lehetsz, hanem egy támogató és fejlődni vágyó közösség aktív tagja is. Ha szeretnéd az életedet tudatosabban, kiegyensúlyozottabban és önazonosabban élni, itt a helyed!
Linktree: https://linktr.ee/lelekszerviz
Minden fontos link egy helyen!
Ne csak nézd – csatlakozz hozzám és indulj el a változás útján!